| Tenyésztése egyszerû, de a felnevelt ivadékok száma több mindentõl függ. A tenyésztés menete nálam a következõ:
Megtöltök egy 4 literes akváriumot szûrt (ill. ülepített) esõvízzel és meleg (28-30 C°) helyre teszem. Ha fûteni kell az ívatómedence vizét, akkor feltétlenül takarjuk le valamivel, mert késõbb a kikelt kishalak, ha hideg levegõt szívnak, könnyen megfáznak és hasonúszók lesznek. Én a tenyészállatokat egyszerre helyezem a medencébe, de ha nem vagyunk biztosak a nõstény ivarérettségében, akkor egy befõttesüvegben lógassuk be a hím mellé. Ha nõstény néhány perc alatt becsíkozódik, akkor van benne érett ikra és beengedhetjük a fiú mellé. Ha több bettás ívatóakvárium kerül egymás mellé, akkor azokat az oldalakat, ahol a hímek láthatják egymást, takarjuk le (pl. újságpapírral), hogy ne egymással foglalkozzanak, hanem a behelyezett nõsténnyel. Ha van, akkor egy kis kagylótutajt (Pistia) teszek a víz tetejére, de egy darab hungarocell, vagy kartonplaszt lapocska is megteszi. Ez alá építi a hím a fészket. A fészeképítésben a nõstény is segít. A második, vagy a harmadik napra már az ikrák is a fészekbe kerülnek. A párzás a fajra jellemzõ módon zajlik, igen látványos, és mintegy két órát tart. Gyönyörû látvány, amikor a hím a fészek alá csalja nõstényét, hogy ott átölelve kipréselje belõle az ikrákat. Ikrázás után – akár még aznap – vegyük ki az ívatómedencébõl a nõstényt, mert a hím nagyon megverheti. A habfészeképítõ labirinthalak között (gurámik, betták, bozóthalak) a sziámi harcoshal az egyik, amelynek ikrája nehezebb a víznél. Ezért van szükség arra, hogy a hím gondozza a fészket és állandó ügyeletet tartson, visszavigye a fészekbõl lehulló ikrákat. Az ikrákból 24-36 óra alatt kelnek ki a kishalak, valamint további 48-72 óra amíg elúsznak és a habon való függeszkedést felváltja az úszás illetve a táplálék keresése. Ekkor vegyük ki a hímet is és kezdjük meg az etetést igen apró eleséggel. Indításnak megfelel a fõtt tojás sárgája, a papucsállatka, vagy a frissen keltetett –apró méretû, vagy 16 órás- sóféreg. A fõtt tojás sárgájából kb. borsónyit vizesen szétkenek a tenyeremen, majd „kezet mosok” a kishalak vizében. Az etetés megkezdésekor tegyünk a kishalak mellé néhány apró vízicsigát, hogy a keletkezõ eleségmaradékokat megegyék. Szokás az, hogy a kishalak elúszása után, amikor már legalább két napja esznek, összeöntünk több, egyidõben kelt csapatot egy nagyobb akváriumba. Így nagyobb helyen több kishal is nevelhetõ egyszerre, sõt a nagyobb vízmennyiség könnyebben szûrhetõ. A szûréshez egyszerû szivacsos szûrõt, vagy talajszûrõt használjunk. A kikelt kishalakat naponta legalább kétszer etetni kell, mert megfelelõ fejlõdés csak így érhetõ el. Az egyhetes ivadékoknál elhagyhatjuk a papucsállatot és etethetünk keltetett sórákot, mikrót, finom szemû planktont és jó minõségû száraz eleséget. Nálam a vágott tubifex vált be leginkább. Növekedésük ettõl rohamosan megindul, persze a szûrést és a vízcserét fokozni kell. Az egyhónapos halakon már jól látható a színezet, és naponta egyszer megkínálhatjuk õket vágott, kimosott tubifex-szel. Bõ etetés és rendszeres (hetenkénti) vízcsere esetén halaink nem nõnek szét, de figyeljünk arra, hogy a csapat legszebb, legelõször színesedõ egyedei hímek lesznek! A hímek aránya egy ikrázásban általában kb. 30 %-os, de neveltem már olyan, közel ötszáz fõs csapatot, amelynek 90 %-a hím volt.
A betta betegségekre nem érzékeny, de nem bírja az öreg, savanyú vizet. Ha costia jelenik meg a halakon (olyan, mintha lisztben forgatták volna meg a halakat), cseréljük le a fele vizet, és használjunk egy kevés xanthachridint. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
